Üvöltésem

Mai szösszenetem a filmek világából érkezett...
Emlékeztek arra az ordító oroszlánra a Tom & Jerry mesefilmek elején?
Íme a valóság : (nagyobb nézetért katt a képre!)

  http://www.wulffmorgenthaler.com/

Úgy gondotlam honosítom az egyik kedvenc angolszász viccoldalam naponta frissülő képvicceit, természetesen a forrást is megjelölve alul. Röhögjetek telepofával, akár evés közben is...

Íme: (nagyobb nézetért katt a képre!)

URL: http://www.wulffmorgenthaler.com

    Sokat morfondíroztam azon, milyen elemekkel dobhatnám fel az amúgy nem túl látogatott oldalamat. Ellenben a kimentasor.blog.hu illetve a csakegypiciket.blog.hu oldalakkal. Nem ez nem a reklám helye. Redcap és Zael nem kell megköszönni :D

Remélem az új arculat és "ficsörök" tetszetősebbé varázsolják az oldalt. (Önreklám, Sicc!)

Üdv,

Varázsló

Jer 1,5
"Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé."


Földes "Hobó" László után szabadon...

(Forrás: Allan Ginsberg - Üvöltés Carl Solomonért)

 Láttam generációm legnagyobb elméit az alkohol romjaiban,
hisztérikusan berúgott barátokat,
a Kikötő padlóján vonszolva magukat hajnalban
egy utolsó konyak után áhítozva

 
trógerfejű ittasakat révedve az éjszaka gépezetében
a csillagos konyakhoz fűződő hajdani, rokoni kapcsolatért,

 
kik nikotinfüggőség és alkoholok,
és üveges tekintetű, intelligens arcú bagózás
a Cívis kakas városának csúcsain átlebegő
panellakások természetfölötti hajnali fényében,

 
kik alkoholba áztatták agyvelejüket
a Kikötő előtt, az Ibolya mellett
és "megvilágosult" elmével
önmaguk többszörösét flesselték a bérházak tetején  tántorogni,
 

kik lemondó szemekkel járták végig az egyetemek folyosóit,
Coelho-t és József Attilát hallucináltak a kocsma söpredékei között,
kiket kirúgtak az összes munkahelyükről, mert bepiáltak
és obszcén verseket közöltek a leltár üres sorközeiben


kik félmeztelenül és melegítőben kuporogtak a borotválatlan albérletükben,
hamutartóban füstölve el tüdejüket, és figyelve falon keresztül beszivárgó népbutításra,

 

kiket pofán vertek mikor a Nagyerdőn át
hazafelé igyekeztek egy cseppnyi reménnyel az imádottjukhoz
kik májkrémet és rizst kajáltak a gereblyézetlen konyhában
vagy konyakot piáltak az Oázis presszóban,
 

kávét, vagy megbánásként cigivel égették kézfejüket és alkarjukat
álmokkal, gyógyszerekkel és ébredő önsajnálattal,
alkohol és kevert, és az életvitelszerű láncivás
hasonlíthatatlan zsákutcája a függőségnek
az elmében tobzódó delíriumnak és villámnak
tovább suhanva Mezőkövesd és Debrecen pólusai felé,
betöltve a közbenső idő és tér egész mozdulatlan hortobágyi világát,

 
meszkalin tömörségű kocsmák, kávé, konyak, a Kikötő temetői hajnala,
boros kólás részegség az asztalok felett, beszívva
sárga fényt hunyorgó kézzel festett izzólámpa
számukra nap és hold, mert csak ezt látják
a Nagyerdő üvöltő, mindig téli sötétjében,
hőbörgő alkoholisták dörgése
és kedves kisasszonyok mosolygása, az "észnek"...

 
kik Vergiliusszal utaztatták magukat a villamoson
örökös rohanással a Ibolyától a Kikötőig,
míg a kerekek és a szeszes üvegek zaja le nem szállította őket
reszketeg bedőlt gyomorfallal, roncsolt üres aggyal,
melyből minden nagyszerűség elpárolgott az alkohollal együtt
a debreceni "állatkert" rémes fényében,

 
kik minden éjszaka, a Kikötő kocsmából kiszűrődő tengerfenéki fénybe süllyedtek el
és végig itták a Morgó sörös hajnalt egy vigasztalan Fugazziból figyelve
a balsorsuk csontreccsenéseit a hidrogén wurlitzerre várva,
kik húsz órán keresztül vedeltek egyfolytában,
a Kavicsostól a Piacig, a lányoktól a Picurig, el egészen a Fáig,

 
letűnt serege a Kanti filozófusoknak, vagy Marx elveinek
kocsmák lépcsőfokairól, a pultokról, a negyedik emeletről,
a fűzfáról a mélybe hullva,

 
ordítozva, visítozva, okádva, öklöt rázva, tényeket, emlékeket,
sérelmeket, arcátlan baromságokat, színhelyeket és történések sokkjait,

 
teljes meggyőződéseket elsárguló szemekkel sírva hét nap és hét éjszaka
maradéktalan visszaemlékezésekben,
húsuk a templom kövezetére, és keresztre van feszítve,

 
kik lekoptak a sehol sincs vadkatolikus Mezőkövesden
és zavaros színes fogkefék csíkjait húzták maguk után
Bodrinak nevezve el azokat, el a város NARANCSSÁRGA hivatala előtt,
elszenvedve a mandarin verítékét, a politikai metszőfogak zenéjét,
a kínai migrént, az élet-elvonókúráján Marokkó kopár falvaiban,

 
kik körbe-körbe járkáltak éjfélkor a szobában töprengve
mit igyanak,
és elmentek és nem hullajtottak egy csepp konyakot se a csempére,
és bőgtek...

 
kik cigarettára gyújtottak a bicikli vagonokban
a bicikli vagonokban? a bicikli vagonokban zötyögve
a Hortobágyon át a nagyapa éjszakában
a vakítóan fényes gépek, debreceni városa felé...

 
kik Lenint, Konfuciust, Dan Brownt, manipulációt
és vetítést tanultak, mert az aszfalt ösztönösen vibrált a lábuk előtt a gimnáziumban,
kik magukban itták végig Mezőkövesd kocsmáit
alkoholista cimborákat keresve, kik alkoholista cimborák...

 
kik azt hitték hogy csak egyszerűen megbolondultak
mikor kilöttyintették a röviditalt,

 
ó, társadalom, míg te nem leszel élhető közeg én sem élek élhető közeget
és te aztán most nyakig vagy az emberi gonoszság mérhetetlen
fekália-folyamában, -
és ki ezért végigrohant Debrecen kihalt hajnali utcáin,
a versek, a felismerések, a méter és a szuperhúrok alkímiájának hirtelen
megvilágosodásától gyötörve,

 
ki megálmodta és megtestesítette Időkománk és az Ő lényét
egymás mellé helyezett konyakok által, és csapdába ejtette
a lélek szeráfját a két látható szék között és összekapcsolta
a kávét a konyakkal, melléje helyezte a sört, a Barna Szofit
majd kibújt a bőréből maga természetfeletti érzésével,

 
hogy újraalkossa ronggyá vert életét és szintaxisát
némán és intelligensen és szégyentől remegve áll most előtted,
bukottan mégis lelkéből gyónva hogy összeegyeztesse mindezt a gondolat ritmusával
meztelen és végtelen elméjében,

 
az őrült alkoholista és a szelíd munkapolgár találkozik az Időben,
ismeretlenül mégis barátként köszöntve egymást a halál előtti időben,

 
de még ez is csak képzelődés, semmi más,
csak reményteljes töredéke a hallucinációnak...

 

End of transmission...

 

- Sorcerer -

Debrecen, Én így szeretlek!

Nincs karikás szemem, nem vagyok Alkesz és nem hordok bomber dzsekit. A világ egyik legerősebb és legnehezebben megiható italát fogyasztom, és rajtam kívül még 9 millióan isszák, és tudják, mi butítja őket, amikor azt mondom, Abszint. A konyakom megelőzi a kávémat és nem örülök, hogy ha a zugivók összekeverik a gyömbért a sörrel. Büszkén gondolok a Lánchíd konyakra, a fröccsre, a Borsodira és a Tokaji Aszúra. Szeretem a hajnali fröccsözést, a Jutka-vodkát, a sárga savós szemünket, a masszív májunkat. Itt élek a Kikötő szívében. Italozásban mi vagyunk a császárok és igen velünk isznak a világ legszebb lányai!
Debrecen! Én tényleg így szeretlek!

-Varázsló-

Tükörképem

Egy üveglap előtt állva
Másik dimenzióba meredve
Nézem halovány önmagam
Egy álarc mögé temetve

Két kézzel megragadom múltam
Ököllel töröm be saját képem
Át a homályos tükrön át
Saját torkom ragadva meg

Megrázom és kérdem tőle
Miért kellett meghasonulnod?
Olyannak lenni, mint a többi?
Tucat hús-gépként élni?

Ember legyél, önmagad
Valósítsd meg sorsodat
Akard azt, amit önmagadnak akarsz
Majd így jobbat kapsz

Magammal beszélgetünk
Megértően és igen kábán,
Furcsa, mert érti azt,
Amit sokan igen csak ritkán

Párhuzamos dimenzió a tükör mögött
Önarcképem megint rajtam röhögött
Sanyargat engem, rávesz a mulatásra
Igazi énem a sarcát hordozza.

Éveken át próbált kitörni belőlem
Megjátszott Énem nem hagyta felőlem
Fojtogat, önmagukkal küzdenek
Jót, már csak félve remélhetnek.

Tükröm töröm, nem érdekel
A hét év átok, sosem stresszel
Mert az Élet minden pillanatát Én
Újraéljük, újraélem Én…

- Varázsló -

Kis Tehén - Kis Tejes után szabadon:

- Kis Alkesz - Kis Konyak -

https://www.youtube.com/watch?v=KPdd5kiZrV4

Kis Alkesz egy estén fogta a nagy barátját a kis konyakot,
és bemutatta neki a Kikötőt...
Kis kávé, kis unikum, kis konyak, nagy fröccs!!!
Neki eredtek hát a Nagyerdőnek, Ibolyának, Oázisnak!
Felkavaró, felkavaró, ez a villamos!
Szeretem a kis konyakot!
MEGINNI!
Nagy pálinkázás, kis kóla, ÓRIÁSI hányás!
Most még bent van, most már kint van...
Kis konyak... úgy szeretlek, maj'kihánylak! (sajnos)

- Ne is kérdezd -

Egy csésze tea

Előttem egy asztal áll
Rajta egy csésze tea.
Nem tudom miből áll
Tealevél volt vala.

Ültetvényen szedték le őt,
Kiszárították és eladták.
Mint egy olcsó kéjnőt
Arab hárembe beadták.

Hónapokig egy dobozva zárva
Sok más tealevéllel együtt.
Behajózott a vén Európába
Idegen teákat látott mindenütt.

Boltokba vitték őket,
S őt egy nagy áruházba.
Egy asszony vette meg
Majd elvitte a házába.

Vízbe áztatták, cukorral keverték
Felforralták és lehűtötték.
De tűrte a kemény próbákat
Mint az ezer éves kővárak.

- Másnapomra...

József Attila után szabadon

Alkohóliában jártam én, meglepetés e költemény
csecse,
bögye.

Alkohol mellyel meglepem,
eme Ibolya sarki szegleten,
magam,
s öcsém.

Huszonkét évem elszelelt,
s még napi 10 konyak sose telt,
az ám,
komám!

Lehettem volna oktató,
nem ily Iwiw koptató,
"szegény",
legény.

De nem lettem, mert Debrecen,
s egy nő elvette az eszem,
furcsa
sorsa.

A konyak gyorsan ért,
gyomromban helyet kért,
a bort
kitátott

Szájjal ittam én
nem kérdeztem semmit én,
korát
"Borát"

Te, amíg szóból értek én,
nem iszol egyedül a földtekén,
gagyog
s ragyog.

Ha örül örmény pohárszedő úr,
Hogy költőnk nem hőbörgést tanul,
sekély
e kéj

Én egész népemet fogom,
nem kikötői fokon,
lei
tatni!

2008.11.15.

Kispál és Kikötő után... szabadon... 

Ez rottyon levés... és másnapozás...
Sörözgetés... Konyakozás...
Az Öcsémmel... De nem kocsmázás...

De szeretnék én is hej, jó sokáig inni,
nézni hogy lesz dágványból, bálvány aztán szexi...
És amikor részeg leszek és iszonyúan bátor,
elindulok föl feléd de lerúg egy nagy morgó...

End of transmission...

Szamuráj vagyok, ki az élet kardjának pengéjén táncol,
Kapus vagyok, ki csak az öngólt nem védi,
Katona vagyok, ki kérdés és parancs nélkül vissza lő,
Pap vagyok, de sohasem a térítő!

Alkoholista vagyok, ki nem iszik alkoholt,
Munkalkoholista, kinek nem számít a bolt,
Pásztor, kinek bárányai a részeg barátok,
Megmentőd, kinek zsoldja az örök átok!

Türelem vagyok, aki bárkit elvisel,
Szép vagyok, mert rútságom átölel,
Tiszta vagyok, mert a delírium megtisztít,
Ember vagyok, mert az Isten a földre taszít!

Változás vagyok, mert állandó vagyok,
Kemény vagyok, mert tűzből 's vízből vagyok,
Állandó vagyok, mert sosem vagyok ugyanott,
Támaszod vagyok, mert ha rám nézel, meghalok!

Kikötő - eső - megint...

Hétfő, már megint,

A főnök ha iszom meg int.

Vakulás már 3. hete,

Azt mondják elment az esze.

Iszik mert jól esik,

Iszik mert megint esik.

Iszik mert egyedül rég,

Iszik mert közel a vég.

Munka és barátok tartják életben,

Ennek nem lesz soha vége sem.

Kikötő marad neki a vígasz,

Majdnem mit a Leszvígasz.

Delirium tartja életben,

Hálni belé már a lélek sem.

Ereje fogytán van már,

Jót többé senkitől nem vár.

Ismét esik az eső és eszébe jut,

Az a sok év, az egész életút.

Amit megjárt, akiket megismert,

De szíve soha, SOHA nem mert...

Mivel úgyis sokat fogok idézni ebből a remekül sikerül Ginsberg fordításból, leírom az egészet az a biztos... Ha nem ugyanaz, mint az üvöltés című Hobó számban, az azért van, mert cenzúrázták. Eredeti fordítást, szabadabban megfogalmazott érzéseket itt találtok...

Na lássuk mit is akart nekünk mondani apánk:

Alain Ginsberg: Üvöltés - fordította: Földes László - Hobó

I.

Láttam nemzedékem legjobb elméit az őrület romjaiban, hisztérikusan
lemeztelenedett éhezőket,
a néger utcákon vonszolva magukat hajnalban egy mérges belövés tűjét
áhítozva

...angyalfejű hipstereket égve az éjszaka gépezetében a csillagos dinamóhoz fűződő hajdani égi kapcsolatért...,

kik nyomorúság és rongyok és üres tekintetű, intelligens pofájú cigarettázás a lassú dzsessz városainak csúcsain átlebegő hidegfolyóvizeslakások természetfölötti sötétjében,

kik lemeztelenítették agyvelejüket az Ég előtt a Földfeletti alatt és megvilágosult lélekkel mohamedán angyalokat láttak a bérházak tetején tántorogni,

kik hideget sugárzó szemekkel járták végig az egyetemeket, Arkansast és Blake-fényű tragédiát hallucináltak a háború tudósai között,

kiket kirúgtak az akadémiákról, mert bediliztek és obszcén ódákat közöl­tek a hirdetőtáblák üres ablakain,

kik trikóban és gatyában kuporogtak a borotválatlan szobában, papírkosár­ban égetve el pénzüket és figyelve a falon keresztül áradó Terrorra,

kiket tökön rúgtak mikor Laredón át New Yorkba igyekeztek vissza egy
adag marihuánával, kik tüzet kajáltak a betintázott szállodákban vagy terpentint piáltak Paradise Alleyben, halált, vagy tisztítótűzként égették törzsüket minden éjszaka
álmokkal gyógyszerekkel és ébredő lidércnyomással, alkohol és faszesz és a végtelen láncivás, hasonlíthatatlan zsákutcái az elmében borzongó felhőnek és villámok
továbbsuhanva Kanada és Paterson pólusai felé, bevilágítva a köz­
beeső Idő egész mozdulatlan világát,
meszkalin tömörségű hodályok, zöld fa a hátsó udvaron temetői hajnala,
boros részegség a háztetők fölött, beszíva repesztés neont hunyorgó
közlekedési lámpáinak kiratkatsor falvai, nap és hold és fák rezgése
Brooklyn üvöltő téli sötétjében, hőbörgő kukák dörgése és kedves
királyi fénye az észnek,

kik a benzedrinnel láncolták magukat a földalattihoz örökös rohanásra a
Batterytől a szent Bronxig, míg a kerekek és a gyerekek zaja le nem
szállította őket reszketeg bedőlt szájboltozattal roncsolt üres aggyal,
melyből minden nagyszerűség elpárolgott az állatkert rémes fényé­ben,

kik minden éjszaka a Bickford büféből kisugárzó tengerfenéki fénybe
süllyedtek el és végigülték az állott sör délutánt egy vigasztalan
Fugazziból figyelve a balsors reccsenéseit a hidrogén wurlitzerben,

kik hetven órán keresztül pofáztak egyfolytában parktól kégliig kocsmától
a Bellevue-ig múzeumtól a brooklyni hídig,
letűnt serege a platonikus társalkodóknak, vészkijáratok lépcsőfokairól
ablakpárkányokról az Empire State Buildingről a holdról a mélybe
ugorva, karattyolva visítozva okádva suttogva tényeket emlékeket és vicceket és arcátlan pletykákat és kórházak és börtönök és háborúk sokkjait,
teljes intellektusok fénylő szemekkel kiáradva hét nap és hét éjszaka
maradéktalan visszaidézésében, hús a Zsinagógának a kövezetre
vetve,

kik lekoptak a seholsincs Zen-hitű New Jerseybe és zavaros képes levelező­
lapok csíkjait húzták maguk után Atlantic City Városi Hivatalától,
elszenvedve a Keleti verítéket a tangeri csont-zenét a kínai migrént,
kábí­tószer-elvonókúrán Newark kopár bútorozott szobájában,

kik körbe-körbe járkáltak éjfélkor a vasút mentén töprengve merre men­jenek és elmentek és nem hullatott könnyet utánuk a kutya se,

kik cigarettára gyújtottak a marhavagonokban, a marhavagonokban? a mar­havagonokban zötyögve a havon át a nagyapa éjszakában a magányos farmok felé,

kik Plotinust Poe-t Keresztes Szent Jánost telepátiát és bibáb kabalát
tanultak mert a Kozmosz ösztönösen vibrált a lábuk előtt Kansasben,
kik magukban battyogtak végig Idaho utcáin vizionárius indián angyalokat
keresve kik vizionárius indián angyalok,

kik azt hitték hogy csak egyszerűen becsavarodtak mikor Baltimore termé­szetfeletti eksztázisban ragyogott,
kik a téli éjfél utcalámpák kisvárosi esőjének ösztönzésére limuzinokba
ugráltak Oklahoma kínaijával,

kik éhesen és magányosan csavarogták végig Houstont dzsessz vagy egy
jó kúrás vagy fű után szimatolva és követték a ragyogó Spanyolt hogy
társalogjanak vele Amerikáról és az örökkévalóságról, reménytelen
ügy, így aztán elhajóztak Afrikába,

kik leléptek Mexico vulkánjaiba nem hagyva maguk után mást csak overall­
juk árnyékát meg a költészet láváját és hamuját Chicago kohójában,

kik a Nyugati Parton kerültek elő lenyomozva az FBI-t shortban szakállasan
nagy pacifista szemekkel sötét bőrükben erős erotikával felfoghatat­
lan röpiratokat osztogatva,

kik cigarettával égettek lukat a karjukba tiltakozásul a Kapitalizmus narko­
tikus dohányködje ellen

kik szuperkommunista brosúrákat osztogattak az Union Square-en zokog­
va és levetkőzve míg Los Alamos szirénái lefújták őket és lefújták a
Sing-Singet és a Staten Island-i komp is fújt

kik kiáltozva törtek le a fehér tornatermekben meztelenül és remegve más csontvázak gépezete előtt,

kik nyakon harapták a detektíveket és gyönyörködve visítoztak a rabomo­
bilokban nem elkövetett vétkeik miatt hanem önnön vad forrongó
pederasztériájuk örömmámorában,

kik térdre rogyva üvöltöztek a földalattiban és farkukat meg kézirataikat
lóbálták mikor lecipelték őket a tetőről,

kik szende motorbiciklistákkal baszatták seggbe magukat és sikoltoztak a
gyönyörtől,

kik szoptak és akiket leszoptak a tengerészek ezek az emberi szeráfok
atlanti óceáni és déltengeri tapizások közben,

kik zsebhokiztak reggel és este a rózsalugasokban a parkok meg a temetők
füvében bőségesen telefröcskölve ondóval bárkit, aki a szemük elé
került,

kik röhögni próbáltak de csak csuklottak szüntelenül és a zokogásig
ingerelték magukat a Török Fürdő válaszfala mögött mikor a
szőke és meztelen angyal megérkezett hogy szétszabdalja őket a
kardjával,

kik odadobták fiúikat a sors három hárpiájának az egyik félszemű hárpia
a heteroszexuális dollár a másik félszemű hárpia kipislog az anya-
méhből a harmadik félszemű hárpia nem csinál semmit csak ül a
seggén és elnyisszantja a szellem aranyszálait a kézműves szövő­
székén,

kik eksztatikusan és telhetetlenül párzottak egy üveg sörrel egy nővel egy
pakli cigarettával egy gyertyával és leestek az ágyról és tovább
folytatták a padlón egészen le a lépcsőfordulóig és elájultak a
falnak dőlve az utolsó picsa látomásával és kilőtték a tudat utolsó
csöpp gecijét is,

kik nyelvükkel édesgették a napnyugtakor milliószám remegő lány mere­
dő pöckét és begyulladt szemmel ébredtek készen arra hogy nyel­
vükkel édesgessék a fölkelő napot is, mely meztelen seggeket villant
a tóban és seggeket a csűrök alján,

ki kurválkodva ment végig Coloradón a lopott szemeteskocsik miriádjá­
ban, N. C., e költemény titkos hőse, Denver bikája és Adonisa - öröm
az emlékezetnek a megszámlálhatatlan sok lány akit lefektetett az
üres grundokon a vendéglők udvarán a mozik ócska széksoraiban
a hegycsúcsokon a barlangokban vagy sovány pincérlányokkal az
ismerős útszélen a szomorú alsószoknyaemelgetések és különös­
képpen az árnyékszékek titkos benzinkút szolipszizmusa, valamint
a szülővárosi sikátoroké,

kik elájultak a hatalmas mocskos mozikban átváltoztak álmaikban felriad­
tak a hirtelen Manhattanre és összekaparták magukat a szívtelen toka­
jitól másnaposan az alagsorokból és a Harmadik Avenue vas álmainak
borzalmaiból és belebotlottak a Munkanélküli Nyilvántartókba,

kik egész éjjel vérrel teli cipőikben járkáltak a hóbucka dokkokon és egy
gőzzel és ópiummal teli szobába nyíló ajtóra vártak East Riverben,

kik nagy öngyilkossági jeleneteket rendeztek a Hudson sziklapadjain
berendezett lakosztályukban a hold háborús kék reflektorfénye alatt
és fejüket babér koronázta a feledésben,

kik megzabálták a képzelet birkapörköltjét vagy rákot ettek Bowery folyói­
nak sáros fenekén,

kik hagymával és rossz zenével teli targoncáikkal elbőgték magukat az utca
romantikáján,

kik a sötétben lihegve csücsültek a híd alatt összkomfortos láda-lakásuk­
ban és klavicsembalót kezdtek építeni,

kik lángokkal koronázva köhögtek Harlem hatodik emeletén a tuberkulo­tikus ég alatt a teológia narancsrekeszeivel bekerítve,

kik egész éjjel firkálták csűrve és csavarva a sárga reggelben közönséges
halandzsa-stancáknak tetsző varázsigéiket,

kik dögöt főztek tüdőt szívet lábat borscsot és tortillát és vegetariánus
paradicsomról álmodoztak,

kik hússzállító autók alá merültek egy tojást keresve,

kik lehajították óráikat a tetőről hogy ezzel szavazzanak az Időn túli
örökkévalóságra és nap nap után ébresztőórák estek a fejükre az elkövetkező évtizedben,

kik egymás után háromszor vágták fel ereiket sikertelenül, végül is hagyták
a fenébe, régiségkereskedést nyitottak, ahol is azt hitték majd meg­
öregszenek, és bőgtek,

kik ártatlan flanellruháikban elevenen égtek el a Madison Square-en az
ólmos vers repeszei és a divat vas ezredeinek csatarendbe verődött
csattogása és a reklám tündéreinek nitroglicerin visítozása meg a
baljóslatúan intelligens szerkesztők mustárgáza között, vagy az Ab­
szolút Realitás részeg taxijai gázolták halálra őket,

kik leugrottak a brooklyni hídról ahogy az valóban megesett és ismeretlenül
és elfelejtve sétáltak el a Kínai Negyed síri fényében a kifőzések és a
tűzoltókocsik között és még egy pofa sört se tudtak összetarhálni,

kik kétségbeesve ordítottak ablakaikban, kiestek a földalatti ablakain,
beugrottak a mocskos Passaicba, leugrottak a négerekre, végigbőg­
ték az utcát, összetört borosüvegeken táncoltak mezítláb, darabokra
törték a nosztalgikus 1930-as európai német dzsessz gramofonleme­
zeit, kiitták a whiskyt és beleokádtak a véres vécébe, nyögések és
óriási gőzkürtök széllökése a fülükben,

kik a múltak országútjain száguldottak neki egymás áramvonalas-golgotai­
börtön-virrasztásának vagy Birmingham-stílusú dzsessz átlényegü­lésének,

kik hetvenkét órát autóztak árkon-bokron át hogy kitalálják nekem van-e
látomásom vagy neked van-e látomásod vagy neki van-e látomása
mely megfejti az Örökkévalóságot,

kik elutaztak Denverbe és kikészültek Denverben kik visszajöttek Denver­
be és hiába vártak kik virrasztottak Denver fölött és merengtek és
darvadoztak Denverben és végül elmentek megfejteni az Időt és
most Denver itt áll hősei nélkül,

kik térdre estek a reménytelen katedrálisokban egymás megváltásáért
fényéért és melléért könyörögve, míg a lélek megvilágította egy
másodpercre a kisujja körmét,

kik az agyukat repesztették szét a várakozásban hogy megjöjjenek a
meséből az aranyfejű bűnözők szívükben a valóság bájával és édes
bluesokat énekeljenek az Alcatrazhoz,

kik visszavonultak Mexikóba egy szokás rabjaként vagy a Sziklás Hegység
gyöngéd Buddhájához bújtak vagy Tangerbe futottak a fiúikhoz
vagy a Dél-Csendes-Óceáni fekete mozdonyán dübörögtek Har­
vardra Narcissushoz Woodlawn sírkertjébe a körbaszásba a sírba,

kik elmeorvosi bizonylatokat követeltek hipnózissal vádolva a rádiót és
magukra maradtak tébolyukkal a két markukkal meg egy határozatlan esküdtszékkel,

kik krumplisalátával hajigálták meg a New York Városi Szabadiskola
előadásain a DADÁ-ról értekező előadókat következésképp a dili­
ház gránit lépcsőin produkálták magukat borotvált fejjel és az ön­
gyilkosság paprikajancsi beszédével sürgős homloklebenyműtétet
követelve és akiket ehelyett az inzulin konkrét ürességének metra­
solnak villanyáramnak hidroterápiának pszichoterápiának munka­
terápiának pingpongnak és amnéziának adtak,

kik kedvetlen tiltakozásképpen csak egy szimbolikus pingpongasztalt borí­
tottak fel sürgősen megbékélve a katatóniában,
és évekkel később visszatértek a könnyeket az ujjakat meg a vér parókáját
leszámítva már valóban kopaszon Kelet Őrült városainak megpecsé­telt végzetű osztályaira,

Pilgrim State, Rockland és Greystone magzatállapotú termeiben pörölve a
lélek visszhangjával éjfélkor a magányos padok kőtartományaiban,
az élet álma lidércnyomás, kővé vált testek, nehezek mint a hold,

anyjukkal, ki végül .................. és hogy az utolsó fantasztikus könyvet kivágták
a lakás ablakán és az utolsó ajtót bezárták hajnali négykor és az
utolsó telefont falhoz vágták feleletképpen és az utolsó bútorozott
szobából kirámolták a szellemi berendezést az utolsó darabig, egy
sárga papírrózsa csavarodott a gardrob-fülkében egy drótfogasra,

de még ez is csak képzelődés, semmi más csak reményteljes töredéke a hallucinációnak, –

ó, Carl, míg te nem vagy biztonságban én sem vagyok biztonságban és te
aztán nyakig vagy az Idő mérhetetlen állati löttyében, –

és ki ezért végigfutott a jeges utcákon az ellipszis a katalógus a méter és a
rezgő sík alkímiájának hirtelen megvilágosodásától gyötörve,

ki megálmodta és megtestesítette az Idő és a Tér szakadékait egymás mellé
helyezett metaforák által és tőrbe ejtette a lélek arkangyalát a két
látható metafora közt és összekapcsolta az elemi igéket és melléje
helyezte a főnevet meg a tudat gondolatjelét és kibújt a bőréből a
Pater Omnipotens Aeterna Deus érzetével,

hogy újraalkossa a szegény emberi próza mértékét és szintaxisát és némán
és intelligensen és szégyentől remegve áll most előtted, bukottan
mégis lelkéből gyónva hogy összeegyeztesse mindezt a gondolat
ritmusával meztelen és végtelen fejében,

az őrült csavargó és az angyali beatnik az Időben, ismeretlenül és mégis
ideírva ami még elmondható a halál utáni időben,

és az újból megszületett rózsa a dzsessz kísérteties lepleiben az együttes
aranyszarv árnyékában és fújták Amerika meztelen elméjének szen­
vedését a szerelemért egy éli éli lamma lamma sabaktáni szaxofon
sivításába mely végigborzongatta a városokat az utolsó rádióig

az élet versének önnön testükből kihasított abszolút és évezredekig jóízű
szívével.


II

Milyen cement és alumínium szfinx törte fel koponyáikat és falta fel
agyvelejüket és képzeletüket?

Moloch! Magány! Szenny! Utálatosság! Szemétvödrök és elérhetetlen dol­
lárok! Gyerekek sikolya a felüljárók alatt! Fiúk zokogása a hadsere­
gekben! Öregemberek sírása a parkokban!

Moloch! Moloch! Moloch lidércnyomása! Moloch, a szeretetlen! Szellemi

Moloch! Moloch, az ember kemény bírája!

Moloch, az érthetetlen börtön! Moloch, a halálfejes lélektelen fegyház
és a keservek kongresszusa! Moloch, kinek épületei ítéletek! Mo­
loch, a háború hatalmas sziklája! Moloch, a meghülyült kormá­nyok!

Moloch, kinek agya csak gépezet! Moloch, kinek pénz folyik az ereiben!

Moloch, kinek tíz ujja tíz hadsereg! Moloch, kinek melle emberevő
dinamó! Moloch, kinek füle füstölgő temető!

Moloch, kinek szeme ezer megvakult ablak! Moloch, kinek felhőkarcolói
mint végtelen Jehovák állnak a hosszú utcákon! Moloch, kinek gyárai
álmodnak és hörögnek a ködben! Moloch, kinek kéményei és an­tennái megkoronázzák a városokat!

Moloch, kinek szerelme végtelen kő és olaj! Moloch, kinek lelke elektro­
mosság és bankok! Moloch, kinek szegénysége a lángelme kísértete!
Moloch, kinek végzete a semlegesnemű hidrogén felhője! Moloch,
kinek neve Ész!

Moloch, kiben magányosan ülök! Moloch, kiben angyalokat álmodok!
Őrült a Molochban! Faszszopó a Molochban! Szeretetlen és férfiatlan
a Molochban!

Moloch, ki korán behatolt a lelkembe! Moloch, kiben testetlen tudat
vagyok! Moloch, ki kiűzött a természetes elragadtatásból! Moloch,
kinek odavetettek! Ébredj a Molochban! Égből kiáradó fény!

Moloch, Moloch! Hipermodern lakások! láthatatlan külvárosok! csontváz­
kincstárak! megvakult fővárosok! démoni ipartelepek! kísérteties
népek! legyőzhetetlen tébolydák! gránit farkak! monstruózus bom-
bák!

Inukszakadtáig emelik a Molochot az égig! Járdák, fák, rádiók, tonnák! a
várost emelik az égig, mely létezik és mindenütt fölénk terül!

Víziók! előjelek! hallucinációk! csodák elragadtatások! elmerülve az Ame­
rikai Folyóban!

Álmok! imádatok! megvilágosodások! vallások! az érzékeny hülyeség
egész hajórakománya! Áttörések! a folyón túl! flippek és keresztre
feszítések! elmerülve az áradatban! Magaslatok! Szent Menyegzők!

Kétségbeesések! Tíz év állati sikolyai és öngyilkosságai! Elmék! Új
szerelmek! Őrült nemzedék! le az Idő szikláiról!

Valóságos szent nevetés a folyamban! Mind látták! a vad szemek! a szent
ordítások! Búcsút intettek! Leugrottak a tetőről! a magányba! integet­
ve! felvirágozva! Le a folyamba! az utca közepére!

III

Cari Solomon! Veled vagyok a Sárga Házban
ahol te őrültebb vagy mint én vagyok

veled vagyok a Sárga Házban
ahol különösen érezheted magad

veled vagyok a Sárga Házban
ahol anyám árnyát utánozod

veled vagyok a Sárga Házban
ahol megölted tizenkét titkárodat

veled vagyok a Sárga Házban
ahol nevetsz ezen a láthatatlan nevetnivalón

veled vagyok a Sárga Házban
ahol nagy írók vagyunk ugyanazon a rettenetes írógépen

veled vagyok a Sárga Házban
ahol állapotod válságosra fordult és közölte a rádió

veled vagyok a Sárga Házban
ahol a szellem képességei nem fogadják már be az érzékeny ész
férgeit

veled vagyok a Sárga Házban
ahol az utcai aggszüzek melléből készült teát iszod

veled vagyok a Sárga Házban
ahol ütöd-vered ápolónőidnek a bronxi vén kurváknak a testét

veled vagyok a Sárga Házban
ahol visítozol a kényszerzubbonyban hogy elveszítetted a pokol
aktuális pingpongjátszmáját

veled vagyok a Sárga Házban
ahol püfölöd a kataton zongorát a lélek ártatlan és halhatatlan és
sohasem pusztulhat el istentelen egy felfegyverzett tébolydában

veled vagyok a Sárga Házban
ahol hetvenhét sokk sem téríti vissza lelkedet az űrt keresztező
zarándokútjáról porhüvelyébe

veled vagyok a Sárga Házban
ahol elmebajod doktorait vádolod és héber szocialista forradalmat
tervezel a fasiszta nemzeti Golgota ellen

veled vagyok a Sárga Házban
ahol szét akarod hasítani Long Island mennyboltjait és fel akarod
támasztani eleven emberi Jézusodat az emberfeletti sírból

veled vagyok a Sárga Házban
ahol huszonötezer őrült bajtársad énekli egyszerre az Internacionálé
utolsó szakaszait

veled vagyok a Sárga Házban
ahol ágytakarónk alatt átöleljük az Egyesült Államokat és összecsó­
koljuk az Egyesült Államokat aki egész éjszaka köhög és nem hagy
aludni minket

veled vagyok a Sárga Házban
ahol áramütötten ébredünk a kómából a tetők fölött úszó üvöltésére
önnön lelkünk repülőgépeinek mert eljöttek ők hogy lehajítsák
angyali bombáikat a kórház bevilágítja önmagát a képzelt falak
ledőlnek ó sovány seregek fussatok kifelé ó csillag-flitterű sokkjai
a könyörületnek az örökkévaló háború elérkezett ó győzelem fe­
lejtsd el alsóneműidet szabadok vagyunk

veled vagyok a Sárga Házban
álmaimban egy tengeri utazástól csöpögve jössz Amerikán át a
műúton könnyek közt kunyhóm ajtajáig a Nyugati Éjszakában...

Remélem mindenki vette az adást...

End of transmission