Hát csak jöttek a Pásztorok – melegedett bele az elbeszélésbe Nemecsek –, egyre közelebb jöttek, és nézték nagyon a megtakarításainkat.
Mondom a Kolnaynak: „Te, ezeknek tetszik a mi megtakarításunk!” És még a Weisz volt a legokosabb, mert ő mindjárt mondta: „Gyönnek, gyönnek, ebből a gyövésből nagy einstand lesz!” De én azt gondoltam, hogy nem fognak minket bántani, hiszen mi csak fizettük a magánnyugdíjpénztárat, meg, ha maradt még pénz, az önkéntest. És eleinte nem is bántottak, csak odaálltak, és nézték, ahogy dolgozunk, fizetjük a járulékokat, az adót, és gyűjtögetjük a maradék pénzt a saját számláinkon. A Kolnay azt súgta a fülembe: „Te, Nemecsek, hagyjuk abba.” Azt mondom neki: „Hogyne, majd éppen most, amikor 15 év munka után hárommillió forint van a magánnyugdíj-pénztári számlámon.”
És éppen meg akarom nézni, mennyi is az az annyi, amire a jog azt a pecsétet ütötte, az enyém, amikor elémbe ugrott az egyik Pásztor, a kisebbik, és rám kiáltott: Einstand! Én próbáltam előbb becsületesen. Azt mondtam: „Kérem, ehhez maguknak nincs joguk.” De akkor már az öregebbik Pásztor szedte a magánnyugdíj-pénztári megtakarításaimat, és rakta be a zsebébe. A fiatalabbik meg megfogta a mellemen a kabátomat, és rám kiáltott: „Nem hallottad, hogy einstand?!”
Forrás: Kiszler Ferenc
Utolsó kommentek